Valahol messze van egy város, melyet egyszerűen "K"-nak hívnak - lakói, akik örök szomorúságra kárhoztattak, már rég elfeledték igazi nevét. Itt lakik Rásid Kalifa, más néven a Blabla-sah, feleségével Szorajával és fiúkkal, Hárúnnal. Rásid mesemondással keresi kenyerét, mellyel egy kis mosolyt próbál csalni városa lakóinak arcára, közben pedig fellendíti a helyi pártok népszerűségét. Blabla-sah mesemondó- és jókedve rendíthetetlen egészen addig a napig, míg felesége hűtlenségére fény nem derül. Ettől fogva Rásidot is hatalmába keríti a mélabú, mi több nem sokára elveszíti Adoma-Adományát. Hárún hiába próbálja jóvátenni a jóvátehetetlent... ám egy éjjel összetalálkozik egy vízidzsinnel és innen mesés kalandokba keveredik apa és fia egy csodás világban, melynek mi más lehet a neve, mint Kahani! Itt kezdődik Hárún és a mesék tengere egyszerű és magával ragadó története.
Olyan története ez, melyet szívesen felolvasnék egyszer a még meg nem született gyermeke(i)mnek. Felnőtteknek szól, de azt gondolom, a gyerekek is izgulva várnák estéről estére a következő fejezetet.
Én magam szkeptikusan vettem kezembe a regényt: korábban már próbálkoztam Rushdie más írásával, Az éjfél gyermekeivel. Az első nagy rész végére el is jutottam (kétszer is), de valahogy nem tudtam tovább rágni magam - annyi információt, annyi szereplőt és múltba való vissza-, jövőbe való előreutalást sűrített egybe, hogy türelmetlen lettem magával a cselekménnyel kapcsolatban. Félretettem, majd el is cseréltem a könyvet. A Hárún és a mesék tengere ehhez képest tiszta történetvezetésű, tömör - mese. Igazi mese, amit jó olvasni, ami kacajt fakaszt és amiben még a nevek is beszélnek az olvasóhoz. Jó volt elveszni ebben a tengerben néhány órára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése