Beenged a színházi próbatermekbe, az interjúiba, beszélgetéseibe volt férjeivel és szeretőjével, kislányával eltöltött idejébe, utazásaiba, belső monológjaiba, vívódásaiba a szeretett férfi, önmaga, lánya és a világ közti őrlődése miatt. Elvezet többek között Kolumbia, Haiti, Szomália, Etiópia nyomorába, az éhezőkhöz, a politikának, a természet erőinek kiszolgáltatott emberekhez. Az újszülöttnek életet adó anyához, aki könyörög, hogy valaki vegye magához gyermekét, mert nála úgyis éhen halna, az öregasszonyhoz, aki mogyoróval etet az út szélén egy kislányt és a kíváncsian mellettük guggoló Linn szájába is betöm néhány darabot, a betegekhez, a reménykedőkhöz, és azokhoz, akik már lemondtak az életről.
Szerettem olvasni. Felkavaró - van-e olyan ország a Földön, ahol ne lehetne nyomort találni? Őszinte - Ullmann beavat párkapcsolati és szülői mindennapjaiba, azok minden örömével és kétségével és igen, választásaival. Érdekes - fejezetről fejezetre változik a színhely, a stílus - leíró részek, majd párbeszédek, önmonológok.
Most olvasom tőle a Változásokat. Az összeszedettebb - a kettő által egy érett nőt látok, aki sok hibát elkövetett, és milyen hétköznapi tévedéseket! Na, ő tényleg az a szomszéd lány típus :) Ő általa is mesésnek látott karrier, ami a norvégiai Trondheimből egészen New Yorkig és Los Angelesig vezet, majd az UNICEF-fel egészen másfajta utakra - mégis ugyanaz a hétköznapi boldogság és fájdalom, ugyanazok a kérdések, mint nálam, nálad...!
Egy kis szépség a könyvből a végére:
"Isten Afrika szarvát sivatagnak teremtette. De a homokból virágok nőttek: az itt élő emberek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése