Az őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyikolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is.
Nehéz erről a regényről írnom. Szerettem Esztert. Kegyetlenségével, hidegségével, őrült játszmáival együtt. Talán mert helyzeteiben mintha magamról olvastam volna. Sokat sírtam az utolsó oldal után.
Még kellene egy kis ülepedési idő és újraolvasás. Lehet, hogy megteszem 2012-ben és akkor kanyarítok egy rendes blogbejegyzést a regényről.
Még kellene egy kis ülepedési idő és újraolvasás. Lehet, hogy megteszem 2012-ben és akkor kanyarítok egy rendes blogbejegyzést a regényről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése