...és megint Liv Ulmann

Kicsit összecseng a két könyv: a korábban olvasott Választások, és a most befejezett Változások. Így utólag azt gondolom, hogy a Változásokkal érdemes kezdeni - ez inkább életrajzi jellegű, míg a Választások egyszerre van az íráskori jelenben és tekintget vissza a múltba, mindez pedig élete egyik kiemelkedő szakasza köré fűzve, amikor az UNICEF képviseletében Liv nyakába vette a világot.

Ír gyermekkoráról, sokszor összeköti lánya, Linn életét a saját kiskori élményeivel. Sokat ír Ingmar Bergmanról, szerelmükről, annak utóéletéről, a közös forgatásokról. Ír színházi próbáiról, főleg Ibsen Nórájáról. Ír hollywoodi tapasztalatairól. És mindezeket sokszor úgy említi, mint azok a dolgok, melyeket ahelyett tesz, hogy a lányával lenne; mint azok a dolgok, melyek elrabolják idejét - de amikről nem mondhat le mégsem, mert tudja, hogy ha nem követné az álmait, a késztetéseit, akkor nem lenne az az ember, aki; és akkor nem tudna jó anyja lenni Linn-nek. Így marad az örökös bűntudat.

Ezt is szerettem olvasni, mint a Választásokat! Nagyon barátságos és őszinte hangnemben ír; keverednek itt is a leíró részek, a naplószeletek és a filmszerű jelenetek.

Nagy kedvet kaptam elolvasni a Nórát, Liv-ről életrajzi regényt, és Linn-től is tervezek olvasmányt 2012-re.

Liv Ullmann: Választások

Liv Ullmann norvég színésznő, akinek második férje, az (el)ismert Ingmar Bergman volt. Kétszer jelölték Oscar-díjra, egy lánya van, Linn. Több könyvet is írt - nekem ez az első, amit tőle olvastam. A fülszöveg alapján azt lehet gondolni, hogy elsősorban a UNICEF első női nagyköveteként megéltek krónikája ez az írás, de ez jóval több annál, és több mint magánéleti választásainak összegzése: vallomás a legbensőbb érzéseiről, gondolatairól, pillanatképek nem csak az ő, hanem a hozzá legközelebb állók életéből.

Beenged a színházi próbatermekbe, az interjúiba, beszélgetéseibe volt férjeivel és szeretőjével, kislányával eltöltött idejébe, utazásaiba, belső monológjaiba, vívódásaiba a szeretett férfi, önmaga, lánya és a világ közti őrlődése miatt. Elvezet többek között Kolumbia, Haiti, Szomália, Etiópia nyomorába, az éhezőkhöz, a politikának, a természet erőinek kiszolgáltatott emberekhez. Az újszülöttnek életet adó anyához, aki könyörög, hogy valaki vegye magához gyermekét, mert nála úgyis éhen halna, az öregasszonyhoz, aki mogyoróval etet az út szélén egy kislányt és a kíváncsian mellettük guggoló Linn szájába is betöm néhány darabot, a betegekhez, a reménykedőkhöz, és azokhoz, akik már lemondtak az életről.

Szerettem olvasni. Felkavaró - van-e olyan ország a Földön, ahol ne lehetne nyomort találni? Őszinte - Ullmann beavat párkapcsolati és szülői mindennapjaiba, azok minden örömével és kétségével és igen, választásaival. Érdekes - fejezetről fejezetre változik a színhely, a stílus - leíró részek, majd párbeszédek, önmonológok.

Most olvasom tőle a Változásokat. Az összeszedettebb - a kettő által egy érett nőt látok, aki sok hibát elkövetett, és milyen hétköznapi tévedéseket! Na, ő tényleg az a szomszéd lány típus :) Ő általa is mesésnek látott karrier, ami a norvégiai Trondheimből egészen New Yorkig és Los Angelesig vezet, majd az UNICEF-fel egészen másfajta utakra - mégis ugyanaz a hétköznapi boldogság és fájdalom, ugyanazok a kérdések, mint nálam, nálad...!

Egy kis szépség a könyvből a végére:

"Isten Afrika szarvát sivatagnak teremtette. De a homokból virágok nőttek: az itt élő emberek."