Mellettem elférsz

Egy fiatal férfi családtörténete, amely néhány régi képből, egy naplószerű írásból és az egyik büszkén vállalt, majd szégyellt családtag hamis történetéből bontakozik ki, visz le a múlt mély kútjába, ragad vissza a jelenbe, melyre óhatatlanul kihatással van. 

Mellettem elférsz - megkapó a címe, szép mondatok az elsőtől az utolsóig. Szeretem ennek a srácnak a stílusát. És mégis... És mégsem tetszett. Úgy vártam, hogy összeáll egésszé, a különálló családi töredékek, történetek szálai egymásba fonódnak - de nem!

Három idősík fut - de nem egyszerre, hanem valami egészen zavaros, követhetetlen visszaemlékezős módon: a jelen, amikor is a főhőst (van-e neve? talán Ignác, mint az édesapja) dobja barátnője; a közel múlt, amikor is (és ahogyan) megismerkedett a névtelen (?) elbeszélő és barátnője; a régmúlt, az el nem mondott vagy hamis legendákká érlelt családi történetek - ezek rokonok, családi barátok, régi feljegyzések, képek, ismeretlen telepiek által elbeszélve. És hogy épp melyik idősíkban vagyunk és ki a mesemondó, az néhol csak hosszú sorokkal telerótt oldalak múlva derül ki, vagy úgy váltogatja az író mondatról mondatra, hogy közben már rég el is vesztettem a történet fonalát és azt sem tudom, hogy a legenda szerint Benedekből bencésből lett-e ferences vagy ferencesből bencés. Ugyanígy nem tudtam követni, hogy melyik Mártonról szól a fáma, vagy hogy ki az a Domos, akiről nem sok szó esik a regény elején, de felbukkan a háromnegyedénél (ja, hogy ő a nagyapa!) és így tovább. Az érzékletes leírások számomra visszataszítóak voltak - nem szeretem mikor az embert teljesen lemeztelenítik, mikor a vágyait állatias formában tárják elém (akkor sem, ha ez a való) - nekem ezektől a gyomrom kifordul!
Így összességében nem tetszett a regény - talán az is hozzájárul, hogy nem régiben olvastam Bartis Attilától a Nyugalmat és valami egészen hasonlót szerettem volna most is olvasni.

[Amit megfogadtam - már többször is és most újra a regény okán: a még meg nem született gyermekem biztosan nem fogja semelyik felmenője keresztnevét kapni (úgyhogy remélem, hogy eljövendő férjem családjában nincsenek Sárák, és nem szenved majd abban a téveszmében, hogy tiszteletből (vagy bármely más okból) a fiúkat az apa, nagyapa, dédapa stb után kell elnevezni!).]